Rossz szállás miatt mentem el egy masszázsra
Néhány héttel ezelőtt elmentünk egy kis pihenésre a Mátrába a férjemmel. Nagyon szeretjük azt a környéket, és hihetetlen milyen jó a levegő arrafele. Nem akartunk sokat költeni a szállásra, ezért csak egy kis apartmant foglaltunk le. Amikor megérkeztünk a helyszínre már meg is bántuk, hogy nem néztük meg jobban mit foglalunk. Nem voltunk vele megelégedve, ráadásul az ágy valami borzasztóan kemény volt, ami miatt az egész hátam fájt mire felkeltünk reggel. Az egészért csak a táj és a levegő kárpótolt. Amikor visszatértünk Budapestre, elhatároztam, hogy keresek egy masszőrt, aki kicsit átdolgozza a hátamat. Valaki néhány éve ajánlotta az olajos masszázsokat, ezért rögvest rákerestem az olajos hátmasszázs árakra, hogy lássam mire számítsak. Vegyes felhozatal tárult elém a masszázs szalonokkal kapcsolatban, így próbáltam arra koncentrálni, ami közel van vagy a lakásunkhoz, vagy a munkahelyemhez. Így találtam rá a Karma Thai masszázsszalonra, mivel csak két utcányira helyezkedik el a munkahelyemtől, így a nap végén egyenesen el tudok menni megmasszíroztatni magam. Első körben az olajos hátmasszázs árak menüpontra kattintottam, majd átolvastam mit írnak erről a kezelésről. Az árai a következőképpen alakulnak: 30 perc: 7.900 Ft, 60 perc: 11.900 Ft, 90 perc: 14.900 Ft. Számomra ez nem jelent akadályt, ezért olvastam is tovább.
Az olajos hátmasszázst kifejezetten krónikus hát- és derékfájdalmak esetén ajánlják a vendégek számára. Rengeteg jótékony hatással rendelkezik, mivel gyógynövényes olajokat alkalmaznak a kezelés során. Stresszcsökkentő és immunerősítő hatással bír. Nagyon sokszor a sportolók és a fizikai munkát végzők is igénybe veszik ezt a fajta masszázst. Elősegíti a helyes testtartást és az emlékező- és koncentrációs képességünk javulását. Az oldal alján található egy gyakori kérdések rovat, amelyből kiderül, hogy az olajos masszázsokon a vendég ruha nélkül van. Először nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet egy vadidegen előtt meztelenül lenni, de kíváncsivá tett a dolog. Így az oldalon megadott online időpontfoglaló rendszerrel választottam is egy szabad délelőtti dátumot. Két nappal később, amikor végeztem a munkával elindultam a Király utcai szalonba, hogy végre megmasszíroztathassam merev hátizmaimat. Amikor megérkeztem a szalonba meglepett, hogy milyen szépen összehangban van az egész hely. Kedvesen bekísértek a szobába, ahol levetkőzhettem, majd ráfeküdtem a masszázságyra és elkezdődött a kezelés. Az egész masszázs diszkréten volt kezelve, ezért a ruhamentesség nem okozott kellemetlen pillanatokat. Már az első percekben éreztem, hogy nagyon hatásos lesz a hátamnak a masszírozás. Majd, amikor végeztem meg is ígértem magamnak, hogy jövök még erre a helyre, pláne egy stresszes munkanap után lesz jó ez a kisebb relaxáció. Legközelebb a férjemet is próbálom elinvitálni a helyre, de ő még tartózkodik attól, hogy idegen masszírozza. Nekem pedig nagyon tetszik, hogy páros masszázsra is van lehetőség, így remélem rá tudom venni a férjem, de ha nem akkor az egyik barátnőmmel fogok eljönni megint. Hazaérve megnéztem megint a honlapot és mintha már függő lennék néztem a szolgáltatásaikat. A legjobban a kókuszolajos testmasszázs tetszett, ami feszes és sima bőrt ígér. Koromnál fogva úgy érzem ezt muszáj leszek kipróbálni, hiszen már régen nem olyan a bőröm, mint a húszas éveimben volt.