Székhelyünk legyen olyan, mint a legszebb szállás
Mikor utazni megyünk, az egyik legfontosabb döntés, amit meg kell hoznunk, az nem más, minthogy hol fogunk megszállni. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen helyet választunk, ahogy az sem mindegy, hogy mikor. Egy szépen, előre megtervezett utazás általában olcsóbban szokott kijönni, de hallottam már olyan ismerősökről is, akik az utolsó pillanatban foglalták le a szobájukat és nem kellett horror összegeket kifizetniük.
A legutóbbi utazásunkon alapból egy nagyon jó szállást kaptunk, annyi volt csak a baj, hogy a környék nagyon visszamaradott volt. Szinte látni lehetett az arcunkon, mikor befordultunk a szeméttel teli utcára a megdöbbenést. Ahogy azonban teltek a napok rájöttünk, hogy a koszon kívül más nincs, ami miatt aggódhatnánk, mert az ott élő emberek vagy nem foglalkoztak velünk egyáltalán, vagy barátságosak voltak.
Hasonló meglepetések értek akkor is, mikor felvettem a kapcsolatot a Székhely Centrum nevű hellyel. Manapság már egyre több székhelyszolgáltató jön fel az internetes kereséseink között. Én azonban korábban azt sem tudtam, hogy mit jelent maga a székhely szolgáltatás. Szerettem volna megalapítani a saját cégemet és az egyik barátom azt mondta nekem, hogy először mindenképpen nézzek utána, hogy kitől igényeljek székhely szolgáltatást. Engem teljesen meglepett ez a dolog, mert azt hittem, hogy székhelynek elég lesz csak majd kineveznem a saját ingatlanomat.
A Székhely Centrum azonban bemutatta nekem, hogy mennyire igaza volt a barátomnak, mikor óva intett. A Székhely Centrum oldalára belépve az első benyomás nagyon pozitív volt. Ez annak köszönhető, hogy az oldal maga szépen van kialakítva és nem kell majd attól félnünk, hogy elveszünk a részletek között. Pedig mikor az ember egy olyan komoly folyamatba kezd, mint a cégalapítás és a székhely szolgáltatás, akkor az egyik legnagyobb kétsége pont az, hogy milyen bonyolult lesz ez a jogi téma.
A Székhely Centrum segítségével azonban bárki betekintést nyerhet ebbe az elsőre olyan idegennek és furcsának tűnő világba. Az oldalon ugyanis elérhető rengeteg tájékoztató a legkülönfélébb témákban. Így pedig körbe tudjuk járni azt, hogy miként néz ki a cégalapítás és a székhely szolgáltatás, mielőtt még bármibe belekezdenénk.
Ezeknek természetesen mind nagyon örültem. Kiderült azonban, hogy a java még hátra volt. A Székhely Centrum ugyanis bemutatta nekem, hogy miért is annyira fontos a székhely szolgáltatás és miért nem elég kinevezni székhelynek simán csak az ingatlanunkat. A székhely ugyanis nem csak simán egy adat valami hivatalos papíron. Többféle elvárásnak kell majd megfelelnünk a székhely kapcsán. Ha ezeket pedig elmulasztjuk, az komoly büntetéseket vonhat maga után.
Én ezt mindenképpen el szerettem volna kerülni és pont ezért jött annyira kapóra az a székhely szolgáltatás, amit a Székhely Centrum ajánlott nekünk. Ők ugyanis biztosítani fognak nekünk egy adminisztrátort, aki minden munkát el fog végezni helyettünk. Emellett pedig a székhely szolgáltatás nagyon szép helyeken érhető el. A fővárosban is választhatunk több helyszín közül, de még Újlengyelt is kipróbálhatjuk, ahol nem kell majd iparűzési adót fizetnünk.
Mindez nagyon meggyőzően hatott rám, úgyhogy nemsokára neki is kezdtem a cégalapítás és a székhely szolgáltatás folyamatának. Elsőként felvettem a Székhely Centrum kollégáival a kapcsolatot. Átbeszéltünk pár dolgot és kitűztük a szerződéskötés időpontját, ezeket követően pedig nem állt már semmi akadály az új cégem és köztem.