A megfizethető szállásunknak, megfizethető székhelye lett
Mikor fiatal voltam, többször gondoltam arra, hogy milyen jó lenne csak fogni a batyumat, nekiindulni a vadonnak és pár napra egyedül kibérelni egy kis házat az erdőben. Elképzeltem, ahogy reggel felkelek, nincsen senki körülöttem, csak az erdő nyüzsgő békessége. Csodás volt ez a gondolat és úgy döntöttem, hogy nem hagyom csak tervként ezt az egészet. Mikor azonban megláttam a szállások árát, rögtön letetettem a tervről. Azt hittem, ha egyedül megyek és csak pár napra, akkor pár ezer forintból ki fogok jönni. Ez azonban sajnos nem így volt.
Ez az élmény azonban évekkel később is bennem maradt. Sajnáltam, hogy erre nincsen lehetőség, de abban is biztos voltam, hogy nem nekem jutott ez elsőként eszembe. A következő gondolatom pedig az volt, hogy miért ne létesíthetnék én olyan, olcsón fenntartható szállásokat, amelyekben megszállhatnak a vadonba vágyó fiatalok.
Egy ilyen vállalkozást azonban nem lehet vezetni egy rendes székhely nélkül. Én is szerettem volna alapítani egyet, kezdő vállalkozóként azonban még nem voltak meg az információim azzal kapcsolatban, hogy ezt hol lehet a legegyszerűbben megoldani. Szinte egyenes válaszként érkezett a kérdésemre a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” felirat. Az interneten böngészve találtam rá a Székhelyszolgáltatás nevű oldalra. Leginkább azzal ragadták meg a figyelmemet, hogy a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” feliratban szerepel, hogy milyen gyorsan le is lehet bonyolítani az egész procedúrát.
Persze így is rengeteg kérdésem volt még, amikre választ reméltem, miután felléptem az oldalra. Nem is hittem volna, hogy ilyen gyorsan megkapom ezeket a válaszokat. Az oldal nagyon könnyen kezelhető. Az expressz szolgáltatásba az információgyűjtés gyorsasága is beletartozik. A kialakítás miatt nem kell bonyolult menürendszerek kezelését megtanulnunk. Elég az is, ha csak lefelé tekerünk és sorban mindent megtudhatunk, amire szükségünk lehet.
Én elsőként azt akartam megtudni, hogy milyen helyszíneken elérhető a székhelyszolgáltatás. Persze a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” felirat már beszédes, mégis, nekem pontos koordinátákra volt szükségem. Meg is kaptam őket, mivel látszik, hogy a Székhelyszolgáltatás24 nem a múlt században van leragadva. Ahelyett, hogy csak egy címet írnának ki, minden egyes székhely ajánlat mellett található egy interaktív térkép is. Ennek segítségével pontosan megnézhetjük azt, hogy hol fog elhelyezkedni jövőbeli székhelyünk.
A különböző székhelyek mellett még azt is megtekinthetjük, hogy melyik cégek választották ezeket. Az Újlengyelben találhatót például rendkívül neves cégek vették már igénybe. Azért választották más cégek is ezt a kis helységet, mert különböző adókedvezményeket lehet itt igénybe venni. Egy kezdő vállalkozásnak ez pedig akár a túlélését is jelentheti. De azoknak sem kell elszomorodniuk, akik a fővárosban szeretnének székhelyet alapítani. Két helyen is lehetőségünk van erre és ezek mind Budapest legszebb környékein találhatók.
Engem nem kellett már tovább győzködni, eljött az ideje, hogy leteszteljem a szolgáltatásukat és azt, hogy valóban olyan gyorsak-e, mint ahogy azt reklámozzák. Nem fogok meglepni szerintem senkit, mikor azt mondom, hogy meg voltam elégedve mindennel. Maga az ügyintézés menete nagyon gördülékeny volt. Már az első beszélgetés során sikeresen meg tudtuk beszélni a legfontosabb dolgokat, de utána is volt lehetőségem bármiről érdeklődni, amiben nem voltam biztos. Számomra ez az emberközpontúság teszi a Székhelyszolgáltatás24-et az ideális választássá, ha valaki éppen el akarja indítani a vállalkozását.