Lett egy saját panzióm

Amikor kicsi voltam, a szüleimmel és a tesómmal rengeteget jártunk a nyaralónkba. Az volt benne a jó, hogy télen is nyugodtan lehetett menni, mert olyan szép a környék, hogy télen is teljesen jól el tudja magát foglalni az ember. Ez egy nagy faház volt, amihez járt egy nagyobb telekrész is.

Aztán egy idő után a szüleim eladták, mert egyre kevesebbet jártunk le, ahogy mi is felnőttünk, már kevesebb időt töltöttünk együtt. Az élet rendje ez, elköltöztünk otthonról vagy éppen egy időre külföldre mentünk ösztöndíjjal és még sorolhatnám.

Már kicsiként is megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne, ha felnőttként nekem is lenne egy panzióm vagy egy hasonló házam és az emberek jöhetnének oda, hogy csodálhassák a természetet, kirándulhassanak, kipihenhessék magukat.

A tanulmányaim is egy idő után a vendéglátás felé irányultak, így aztán még tisztábban láttam magam előtt, hogy ezzel akarok foglalkozni. Saját panziót szeretnék egy hasonló környezetben, mint amiben a mi faházunk volt. Az élet pedig úgy hozta, hogy nagy nehézségek árán, vérrel és verítékkel, rengeteg energiával és pénzzel, de sikerült összehoznom.

Lett egy saját panzióm. Nem olyan hatalmas, de pont akkora, amiben 10 szoba van, egy hatalmas étterem rész, van külön minibár (nem mondom, hogy kocsma, mert nem az). Lehet biciklit bérelni, vagy a tavon csónakázni, el lehet menni túrázni, a hatalmas telken van lehetőség arra, hogy sportolhassanak a vendégek, és még sorolhatnám. Nagyon büszke vagyok rá, és ami a legszebb, hogy sikerült egészen rövid időn belül felfuttatnom a helyet, így szerencsére nagyon sok a vendég és van, hogy hónapokra előre be vagyok táblázva és már nem lehet szobát foglalni.

Kívánom mindenkinek, hogy ugyanígy valóra váljanak az álmai. Nagyon sokat kell érte küzdeni, ezt én is megtapasztaltam, de hát az élet nem ad ingyen semmit. Ha így is lenne, akkor elég unalmas lenne minden.